2015. augusztus 31., hétfő

Az Iszlám szerepe az emberiség fejlődésében





Az Iszlám előtti Arábia megoszlott volt az arab törzsek között, és egymás ellen harcoltak a hatalomért. Tudományos képzeteik nagyon visszamaradottak voltak, szintúgy visszamaradottak voltak az emberi jogok, az igazságszolgáltatás és az orvostudomány területén.

Isten legelső szava Mohamed Prófétához (béke legyen vele) az volt: "Olvass!"

23 év alatt az Iszlám küldetése egyesítette Arábiát, és az Iszlám hatására gyökerestül megváltoztak az arabság képzetei. Majd éveken belül hatalmas birodalommá, a világ vezető hatalmává váltak, az ellenséges bizánci és perzsa birodalmak meghódításával.

A muszlimok szempontjából a középkor a fejlett igazságszolgáltatás, orvostudomány, csillagászat, technológia és higiénia végett nem volt "sötét középkor" (az európai állapotokhoz viszonyítva), hanem "arany középkor".

Andalúziában (a mai Spanyolország és Portugália területén) egyetemek működtek, egész Európából odajártak tanulni a diákok, többek között Cordobába. Ott sokan szabadon másolhatták az ókori műveltséget, megőrizve az utókornak (míg az akkori Európa más államaiban ez elképzelhetetlen volt). Andalúzia kimondhatjuk, fejlettségben jóval leelőzte a kor többi országát Európában.

Nur ed-Dín medresze Damaszkuszban (ma: Szíria)

1. Egyetem

Az emberek jó részének talán meglepetés lehet, hogy a mai egyetemek egy középkorban élt muzulmán nő, Fatima Fihri munkásságának eredménye. Ő volt az, aki az első egyetemeket megtervezte a 9. században, a mai Marokkó területén. Ez azt is mutatja, hogy már a 9. században a muszlim birodalmakban teljes társadalmi elfogadottsága volt a nőknek.

Részlet Khwarizmi "Algebra" művéből

2. Matematika

A régi görög és indiai matematikára alapozva a muszlimok továbbfejlesztették a matematika tudományát, példának Kwarizmi felfedezte az algebrát.
Példa egy középkori muszlim csillagászati táblázatra

3. Csillagászat

Az imaidők és imairány megállapítása kezdetektől fogva inspirálta a muszlimokat a csillagászatra. Többek között a Föld és a Hold közötti pontos távolságot mérte meg egy akkori csillagász, illetve másik példa a 13. században élt Ibn Qayyim al-Dzsavzijja azon megállapítása, hogy a bolygók és a csillagok valójában nagyobb méretűek a Holdnál, és hogy a Tejút valójában sok csillag együttese.



4. Orvostudomány

Ibn an-Náfisz fejlett ismereteket adott az emberi testben történő teljes véráramlatokról. Ibn al-Háthim pedig a szem működését tanulmányozta sikeresen, tulajdonképpen a fényképezőgép működésének alapjait is ő írta le. Az orvostudomány annyira fejlett volt már ekkor, hogy sikeres műtéteket is végrehajtottak.

5. Kémia

Maga az "alkímia" és "kémia" szavak is arab eredetűek, a Római Birodalom bukása után a kémia tudománya a kalifátusokban éledt újjá.

Mohamed al-Idriszi világtérképe

6. Földrajz

Míg az ekkortájt Európában a "gömbölyű Föld" elmélete az inkvizíciót hozhatta maga után, a 13. században élt muszlim tudós, Ibn Tejmijja már kimondta, hogy a Föld nem lapos, hanem gömbölyded alakú. Már a Próféta társai (elégedettség velük) is messzi utazásokat tettek a 7. században (például Sza'ád bin Abu Waqqász (elégedettség vele) már eljutott Kínába is), majd később is pl. al-Idríszi, aki utazásai nyomán a korához képest precíz térképet alkotott.



7. Jogtudomány

Az Iszlám talán legkorábban kezdte el a rabszolgaság felszámolását a történelemben. A Korán buzdított a rabszolgák felszabadítására, az Iszlám pillérének számító "zakátból" a nyolc jogosult közül egyik a rabszolga volt felszabadulása érdekében, és felszabadulásukig is jogokat biztosított nekik: joguk volt ellátásra, ruházkodásra, szállásra, szabad házasodásra, és joguk volt rá, hogy ne terheljék meg őket.

A nőket az Iszlám előtti arab társadalomban szinte rabszolgaként kezelték: nem volt határa a többnejűségnek, kényszeríthették őket a házasságra, bármit tehettek velük, bármikor válhattak tőlük.

De mikor jött az Iszlám, a nőknek szabad párválasztást adott (meg lett tiltva a kényszerházasság), a többnejűség 4 nőre lett korlátozva, de ezen többnejűségben egyenlő bánásmódot követelt a nők felé, buzdított az egynejűségre, a nők szabadon véleményt formálhattak (például Korán 58:1 is bizonyítja), a nőknek joga volt egy részre az örökségből (Korán 4:7), ezáltal a nők szabad vagyonnal is rendelkezhettek. Férje részéről megvolt a joguk a megfelelő ellátásra, a ruházkodásra, a szállásra. A fentebb már említett Fatima Fihri esete bizonyítja, hogy akár sikeresek is lehettek.

Míg Európában az inkvizíció fenyegette a másképp gondolkozókat, a muszlimoknál jogaik voltak a más hitet vallóknak: akár ünnepeiket is megtarthatták, a keresztények nyilvánosan használhatták a keresztet. Egészen máig templomaik és zsinagógáik lehetnek muszlim országokban. Nem voltak hadkötelesek, ezért a védelmüket finanszírozó dzsizját kellett befizetniük a kalifának. Szalah ud-Dín szultán a keresztényektől nem személyre szólóan, hanem közösségre szólóan szedte be a dzsizját, így a gazdagok fizettek a szegényekért is.

A kalifátusokban nem ismerünk pallosjogot, kezdetben legalábbis volt a kalifától független bírói hatalom: a negyedik kalifa, Ali ibn Abu Tálib (elégedettség vele) pert vesztett egy kereszténnyel szemben, mivel nem tudta bizonyítani, hogy egy bizonyos pajzs őhozzá tartozik.

Egy középkori dínár

8. Gazdaság

Minden meghatározott terményből és jószágból "zakátot" kellett a muszlimoknak fizetni (a nem-muszlimok ettől mentesek voltak), az arany és ezüst dínár és dirhem zakátja az egynyolcvanad volt (2,5%). Ez a pénz az úgynevezett "dar el-mál"-ba folyt ("vagyon háza"), ahonnan nyolc személy részesülhetett szociális ellátásban: nincstelen, szegény, rabszolga, utazó, adóssággal terhelt, új muszlim, diák és katona, illetve maguk a zakát szétosztásán dolgozók is.

A tized, a kilenced, a robotolás és egyéb, idegen volt a muszlimok között.





Következtetés:

Az Iszlám megjelenése jelentősen hozzájárult az emberiség előrehaladásához, és az antik műveltség megőrzéséhez. Ezek nélkül talán jóval később érjük el a mai szintet, vagy talán Európában még mindig a sötét középkori állapotok uralkodnának.

Bár ahogyan az egypár beteg gyűlölködőt elnézem, sajnos vannak, akik fejében még mindig azok uralkodnak.

2015. augusztus 29., szombat

Ha szerinted a szélsőségesség csak muszlim jelenség - katt ide!

Míg a média csak a muszlimok által megvetett jelentéktelen kisebbséget nagyítja fel borzalmas tetteik miatt, elfelejtik említeni, hogy más vallások nevében is követnek el borzalmakat.




1. Az Úr Ellenállási Serege (Lord's Resistance Army)

1987-től aktív terrorszervezet főként Ugandában, de a Szudánból levált keresztény többségű Dél-Szudánban, illetve a polgárháború sújtotta Közép Afrikai Köztársaság és Kongói Demokratikus Köztársaság területén is aktívak.
Bűnösök többek között gyermekek bevetéséért, gyermekek szexrabszolgaként való értékesítéséért, csonkításért, emberrablásért és gyilkosságért.
Állításuk szerint egyik céljuk "Uganda kormányzása a Tízparancsolat alapján". Az Egyesült Államok terrorszervezetként tartja számon.



2. Anti-balaka

A polgárháborúba süllyedt Közép Afrikai Köztársaság területén tevékenykedő iszlamofób, magukat kereszténynek nevező gerillacsoportosulások. 2014-ben az Amnesty International jelentése szerint több mészárlást hajtottak végre muzulmán vallású civilek ellen, többeket menekülésre késztetett, és többeket erőszakkal, halálos fenyegetéssel kényszerítettek a keresztény hit felvételére.

Donald Spitz holds Army of God Banner.jpg

3. Az Isten Serege (Army of God)

Ha azt gondoltad, csak az afrikai kontinensen létezik ilyesmi, tévedtél. Az Isten Serege az Egyesült Államok területén tevékenykedik, és állítása alapján az abortusz ellen harcol. Emberrablásokkal és több pokolgépes merénylettel hívták fel magukra a figyelmet.



4. Hutaree

Állításuk szerint ők "keresztény harcosok", a vádak szerint vétkesek egy rendőr meggyilkolásában, és egy temetés ellen végrehajtott pokolgépes merényletben. Fegyveres felkelést terveztek az Egyesült Államokban, ami miatt az FBI házkutatást tartott náluk, és temérdek fegyvert lefoglalt. A fenti képen kilenc letartóztatott tagjuk látható.


5. Tripura Nemzeti Felszabadítási Front

Kelet-India Tripura tartományában tevékenykedő szélsőséges szervezet, akik állításuk szerint a bengáli bevándorlók mellett Tripura teljes kereszténnyé változtatásáért harcolnak. Többek között gyilkosságért, emberrablásért és csoportos szexuális erőszakért vétkesek. India terrorszervezetként tartja számon.


6. Zsidó Védelmi Liga (Jewish Defense League)

Szélsőséges, magukat zsidókként előadó csoport az Egyesült Államokban. Több merényletért is felelősek. Talán legjobban ismert az 1994-es Pátriárkák Barlangja mecset ellen elkövetett merényletük Palesztinában, ahol egy terrorista 29 imádkozó muzulmánt lelőtt, majd magával is végzett. Az Egyesült Államokban eddig 15 emberéletért felelősek. Izrael, az Egyesült Államok és az Európai Unió is terrorszervezetként tartja számon.



7. 969 Mozgalom

Myanmarban egy szélsőséges, magát buddhistának nevező nacionalista mozgalom, mely az ország nyugati részén élő rohingya muzulmánokat ellenségnek tekinti. Az utóbbi években Myanmarban célzott népirtás történt a rohingyák ellen, akiket a kormány nem ismer el nemzetiségként.


És sorolhatnánk tovább a példákat. Gondolom ennyi elég ahhoz, hogy bizonyossá váljon: a szélsőségesség nem csupán muszlim jelenség.

Nem tudom, hogy ezen szervezetek és mozgalmak mögött állnak-e idegen érdekek, mint ahogyan az ISIS mögött.

Én úgy vélem, minden vallási közösségben a szélsőségesek egy parányi, megvetett kisebbséget alkotnak, és nincs ez másként a muzulmánoknál.

Az ateisták nem mondhatják, hogy ez a vallás hibája, mivel a vallástalanság nevében ugyanúgy követnek el borzalmakat(legismertebb példa a marxista terror).

Úgy vélem, mindannyiunknak el kell ítélni a szélsőségesség minden formáját, bárki ellen is irányul.

És, hogy a terroristáknak a terror a vallása - ők ugyanazok, bármire is hivatkoznak.

"Ne barátkozzatok velük" ?



Az interneten egyes iszlamofóbok és/vagy tudatlanok által terjesztett hír, miszerint a muzulmánoknak tilos barátságot kötnie a nem-muszlimokkal. És idézik rá ezt az Áját a Koránból:

"Ti hívők! Ne legyetek a zsidók és keresztények gyámolítói, mivel ők csak maguknak gyámolítói! Emiatt ki hozzájuk szegődik, az közülük van." (5:51)

Megkérdeztem egyszer egy arab anyanyelvű tanítót, aki jártas is az arab nyelvben és a Koránmagyarázatban (tefszír), hogy mit jelent ez az Ája?

Ő azt felelte, hogy a "gyámolító" szó ebben az Ájában a nézeteik iránti szimpátiát jelenti, hogy egyetértesz valakivel, vagy elfogadod a vallását.

" A ti gyámolítótok Isten, a Prófétája, és az imádkozást megtartó, a zakátot kiadó és az imában meghajló hívők." (5:55)

Viszont -folytatta-, ez nem zárja ki, hogy viselkedésben és cselekedetekben ne lehetnénk velük barátságosak. Majd idézte:

"Allah nem tilt el azoktól, akik a vallás miatt nem harcolnak veletek, és nem is űztek el titeket otthonaitokból. Legyetek jóravalók és igazságosak velük! Allah szereti az igazságosakat." (60:8)

Tehát, igenis jónak és barátságosnak kell lennünk a nem-muszlimok iránt is (míg ők is nyitottak felénk), és jóravalóan kell bánni velük!

Ami meg van tiltva az az, hogy szimpatizáljunk vagy egyetértsünk a nézeteikkel. Bár úgy vélem, nincs olyan vallás a Földön, amely az övével ellentmondó más vallások tanításaival egyetértene.

2015. augusztus 27., csütörtök

Sötét középkori szavak a mai Európában

Hiába a francia forradalom, hiába az emberi jogok nyilatkozata, a sötét középkori gondolkodásmódból ennek ellenére még ma is maradt Európában.

Pontosan miről? Az Iszlámról.

Kezdjük az alapoknál!

Az európai feudális középkort valamennyien ismerjük: akinek nagy földje volt, ő nem dolgozott, akinek kis földje volt, dolgozott és kilencedet fizetett annak, akinek nagy földje volt (az egyházi tized után). Ráadásul adót is a munkásember maradék 80%-ából vették le, a nagy földesektől nem vett a király semmit. Ráadásul akinek nagy földje volt, még csak nem is dolgozott rajta: a kis földesekkel ingyen műveltette meg azt.

Ebben a feudális világban, a kis földesek beálltak katonának, és a nagy földesek nem elsőszülött gyermekei is (mert csak az első fiú örökölhetett), hogy hátha kapnak majd nagy földet a királytól, és akkor nekik sem kell dolgozni, sem adózni.

Mikor az első keresztes hadjáratot meghirdették (1096), ezért is csatlakoztak sokan Európa-szerte. Jeruzsálem elfoglalásával az egyház újraegyesítése volt a burkolt célja az akkori pápának, a keleti egyház (egyházszakadás: 1054) alárendelésével.


Az első keresztes háborúban a Szeldzsuk-török Birodalom elveszítette a Szentföldet, és keresztes államok jöttek létre Levantében (mai Palesztina, Libanon, Szíria, Törökország területén).




A muzulmánok erre Szalah ud-Dín el-Ejjúbi vezetésével a dzsiháddal válaszoltak, megvédték magukat a második keresztes hadjárat támadásától, és visszafoglalták Jeruzsálemet.

A harmadik keresztes hadjáratban Frigyes német-római császár útközben vízbe fúlt, a francia Fülöp király visszavonult, az angol Oroszlánszívű Richárd pedig döntetlenre harcolt Szalah ud-Dínnel, és a háború végzetével a Szentföld az utóbbinak Ejjúbita Szultánsága alá került, de megegyezés alapján az európai keresztények is biztonságban látogathatták Jeruzsálemet.

A keresztes háborúk emlékezete pedig megmaradt az európai emlékezetben - egészen mostanáig.

Hogyan is jött létre a ferde "Iszlám"-kép?

A keresztények a prófétájukat, Jézust (béke legyen vele) istenként imádták, neve (Krisztus) után "kereszténynek" nevezték magukat, a keresztesek pedig szent háborút folytattak az ő imádata terjesztése érdekében, ahol az embernek két lehetőséget adtak: vagy áttérsz, vagy meghalsz.

A muszlimokat "mohamedánoknak" nevezték, mivel magukból kiindulva hozzájuk hasonlónak képzelték el az Iszlámot, ahol a Prófétájukat, Mohamedet (béke legyen vele) istenítik (astaghfirullah), és ezért ahogyan ők "keresztények", úgy az ellenségek "mohamedánok".

A "szent háborúra" leadott válasz a dzsihád volt, amit emiatt "mohamedán szent háborúnak" neveztek el.

Ők úgy gondolták, hogy a "dzsihád" megegyezik a "szent háborújukkal", hogy a "mohamedánok" is karddal terjesztik (és terjesztették) a hitüket: vagy áttérsz, vagy meghalsz.

Hihetetlen, hogy ezer év elteltével ezek a téves középkori képzeletek még mindig élnek Európában.

Nem mondom, hogy mindenki így gondolja, de a közvéleményben még mindig nagyon erős szerepet játszanak ezek a képzetek.

Elképesztő, hogy még anno az én középiskolai tananyagomban is az volt írva, hogy "a dzsihád=szent háború", és "a muszlimoknak fegyverrel is terjesztenie kell a hitet".

Pedig a Korán elítéli a szent háborút, és az erőszakos hitterjesztést:

"Senkit sem lehet bekényszeríteni a hitbe!" (2:256)

"Aki akar higgyen, aki akar, ne higgyen!" (18:29)

"Hitetek a tiétek, és az én hitem az enyém." (109:6)

Ezért, amikor a korai muszlim kalifátus meghódította a vele szemben ellenséges bizánci és perzsa birodalmakat, senkit sem kényszerítettek az Iszlám felvételére. Aki más vallást akart követni, neki a honvédelmet kiváltó dzsizja adót kellett megadni, amiért cserébe a kalifa seregei biztosították megélhetésüket.

A keresztesek "szent háborújára" leadott válaszként a dzsihád, valójában ezért is nem szent háborút jelent, hanem szó szerint "törekvést".

Ez mit is jelent? Az Iszlám tudósai szerint az Igazság terjesztése szóval, írással és adakozással, a szív küzdelme a tilalmas dolgok iránti vágy leküzdésére, illetve a kényszerű önvédelemből vívott vagy a muszlimokkal hadban álló ellenséges hatalmak ellen vívott harc a törvényes muszlim vezető irányítása alatt, mindezek a dzsihád formái.

Fontos megjegyezni, hogy a fegyveres harc során az Iszlám már a 7. században megtiltotta a polgári lakosság és a hadifoglyok ellen elkövetett háborús bűncselekményeket, ezt igazolja többek között Mohamed Próféta (béke legyen vele) tilalmai, illetve az első kalifa, Abu Bakr (elégedettség vele) intelmei.

"Sereg! Tíz dolgot megtiltok nektek, jegyezzétek meg őket! Ne kövessetek el árulást, ne legyetek hűtlenek, és ne csapjatok be senkit! Ne csonkítsatok! Ne öljetek se gyermeket, se időst, se nőt! Ne vágjatok ki pálmafát, ne gyújtogassatok, ne vágjatok ki gyümölcsöt hozó fát! Ne öljetek se juhot, se marhát, se tevét - csakis, ha nem lenne élelmetek! Mikor olyanokkal találkoztok, akik a kápolnákban elvonulva élnek - hagyjátok békén őket, és hagyjátok őket azzal, amivel elfoglaltak!"

(Abu Bakr tilalmai, feljegyezte: Tabari, 10. gyűjtemény, 16-17. oldal)

Ezért is, ha a történelem során valaha is történt olyan, hogy muszlimok kényszerítettek másokat, vagy hogy muszlimok a polgári lakosságot vagy a hadifoglyokat bántották, az csakis azért volt (ha tényleg volt), mert eltértek az Iszlám tanításaitól.

Én egy jó példának tartom a fent már említett Szalah ud-Dínt: mikor ellensége Oroszlánszívű Richárd megbetegedett, ő gyümölcsöt küldött neki. Mikor Jeruzsálemet elfoglalta, senkit sem bántott. Az ottani keresztényektől nem személyre szólóan szedte be a dzsizja adót, hanem közösségre szólóan (így a tehetősebb keresztények pénzéből fedezték a muzulmánok az egész keresztény közösség megélhetését).

És mi a probléma a "mohamedán" jelzővel?

Mi nem vagyunk Mohamed (béke legyen vele) imádói. Mi egyedül a Teremtőt (Allah, vagy ahogyan a keresztények nevezik: "mennyei Atya") imádjuk, és hitünk szerint minden Próféta azzal az üzenettel jött, hogy ne istenítsünk Őmellette mást.

Mi hiszünk többek között Noé, Ábrahám, Mózes, Jézus és Mohamed Prófétaságában (béke legyen velük).

Sem Jézust, sem Mohamedet nem szabad imádni, mivel húsvér, korlátozott emberi lények, a korlátlan képességű Allah mindenhatósága alatt állnak (béke legyen velük).

Tehát, végzetül: próbáljuk továbbadni ezeket az információkat minél több embernek, hogy a sötét keresztes háborúk szellemiségét idéző kifejezéseket végre és mindenkorra eltöröljük a közvéleményből!

2015. augusztus 26., szerda

A legjobban általánosított közösség

Kik ők?

Lehet meglepetés, lehet nem, de a muzulmánok.

Sok emberrel való beszélgetésem során feltűnt, hogy az emberek döntő többségének a fejében a muzulmánokról egyetlen általános kép van:

"Közel-keleti, sivatagi, fejkendős, arab, sokan közülük terroristák"

Sok embert meglephetnek az alábbi adatok:

Az Iszlám egy világvallás (akárcsak a kereszténység), és épp emiatt, talán a világ legváltozatosabb és földrajzilag legelterjedtebb vallásával állunk szemben.


A muzulmán közösség 1.6 milliárd fővel Földünk népességének kb. 23%-át teszi ki, ergo majdnem minden negyedik ember a Földön muzulmán.

Ugyanakkor ez a világ leggyorsabb terjedő vallása nemcsak egyes fiatalodó társadalmak miatt, de a legtöbb betérő miatt is.

A muzulmánok négy ötöde (80%) nem arab nemzetiségű.

Észak-Afrika és a Közel-Kelet régióiban a világ muzulmánjainak csupán kb. a 25%-a él.

A világ legnagyobb muzulmán közösségével rendelkező országa sem "barna europid" arculatú, hanem ázsiai: Indonézia, több mint 200 millió muzulmánnal.



A Balkánon és Kelet-Európában több, fehér európai arculatú őshonos muzulmán közösség található:

Bosnyákok, egyéb délszlávok (Sancak), albánok, törökök, pomákok, tatárok, baskírok, csecsenek, ingusok, karacsajok, bajkárok


Ha megfigyeljük az őshonos muzulmánok lakta területek éghajlatát szerte a világon, azt láthatjuk, hogy többségük nem sivatagi régióból származik. Délkelet-Ázsia, Dél-Ázsia, Közép-Ázsia, Kelet-Afrika, Balkán, Kaukázus és a Volga-folyó menti övezet, ezen tájakon nem sok sivataggal találkozhatunk.

De még a muzulmán világközösség, az Umma kb. 20%-át kitevő arab közösség sem egyszínű kultúrával rendelkezik: más a Maghreb-országok, más Egyiptom, más az Arab-félsziget, illetve más Sám és Irak kultúrköre.


De akkor mégis, mi tartja össze ezt a sokszínű, sokféle arculatú, nemzetközi közösséget, az Ummát?

A válasz: az Egyistenhit, a közös ima, a közös imairány, a közös ünnepek és szent helyek. Mekkában, az Iszlám szent városában évente milliók érkeznek a világ minden részéről, és mindannyian ugyanazokat a lépéseket teszik meg.


Mi, magyar nemzetiségű muzulmánként ugyanúgy az Umma tagjai vagyunk, nincsen sem több jogunk a más nemzetiségű muzulmánokkal szemben, sem kevesebb.

Az Iszlámban az arab muszlimoknak semmilyen előnye nincsen a magyar muszlimokkal szemben, ahogyan a fekete muszlimoknak sincsen semmi előnye a fehér muszlimokkal szemben. Sem fordítva.

Ez az egyik szépsége az Iszlámnak, hogy az Umma közössége megszünteti a különbségeket, és az Egyetlen Isten szolgálatában eggyé válunk, akármilyen a bőrünk színe, a nyelvünk vagy a kulturális hátterünk.

Aki pedig mindezen statisztikák után a muszlimokat az arabokkal és a Közel-Kelettel tenné egyenlővé, és "visszaküldene a sivatagba" engemet a hitem miatt, az vagy tudatlan, vagy mentálisan őrült, vagy pedig agymosott.

És mi a helyzet a terrorizmussal?

Ha a muszlimoknak csupán 1%-a lenne terrorista, akkor 16 millió terroristával állnánk szemben, ami a világ legnagyobb haderejének számító Kínai Népköztársaság hadseregének durván nyolcszorosa!

Egyszer számításokat végeztem, összeadtam a legismertebb, magukat muszlimnak nevező (ám valójában cionista célokért létrehozott) terrorszervezetek létszámát, és arra az eredményre jutottam, hogy akkor az Umma körülbelül 0.06%-a terrorista, vagyis a muszlimok 99.93%-a békés.

Persze ha van a muszlimok között a cionisták által létrehozott áliszlám eszmék és szervezetek iránt szimpatizáló, már 1-2 millió is soknak számít, de még ha ennyien is lennének, a muszlimoknak akkor is csupán 0.1%-át alkotnák.

Ugyanakkor az FBI által közzétett diagram alapján az USA-ban elkövetett terrortámadások 94%-át nem a magukat muszlimnak tituálók követték el, hanem mások.


Az Europol statisztikái szerint pedig az Európai Unión belül elkövetett 244 terrorcselekményből csupán 3-at követtek el magukat muszlimként előadó személyek:


Ha mindezen adatok után valaki a muszlimokat a terrorizmussal egy lapra hozná, az vagy tudatlan, vagy mentálisan őrült, vagy pedig agymosott.

2015. augusztus 24., hétfő

Melyik a jobb bevándorló?





A fentiek szerepet vállaltak a lentiek egy (valószínűleg nagy) részének életének a tönkretételében.

A fentiek míg fegyverrel mentek másokhoz, a lentiek ennek következtében fegyvertelenül jöttek a fentiek országába.

Ha a lentieknek nem lehet nyugodt életük otthon, akkor jogosan követelik azt a fentiek országában.

Ha a fentiek részt vállalnak a lentiek otthonának helyretételében is, akkor a lentiek valószínűleg szívesen hazamennének.

(felső kép: magyar katonák Afganisztánban,
alsó kép: migránsok a magyar határon)

2015. augusztus 18., kedd

Válogatott tanítások a Kegyes Koránból



"Mondd: Ha szeretitek Allahot, akkor kövessetek engem! Úgy Allah is szeretni fog titeket, és megbocsátja bűneiteket" (3:31)

"Akik hisznek és jótetteket cselekszenek, nekik a Könyörületes szeretetet ad." (19:96)

"Nem az a kegyesség, hogy arcotokat napkelet vagy napnyugat felé fordítjátok. Ám az igazi kegyesség az, ha valaki hisz Allahban és a Végső Napban, az Angyalokban, a Könyvekben és a Prófétákban, illetve az, hogy valaki a vagyonát -még ha kedves is néki az- odaadja a rokonainak, az árváknak, a szegényeknek, az utazóknak, a kérőknek és a rabszolgák felszabadításáért. Illetve az, hogy valaki elvégzi az imádságot, megadja a zakátot, illetve az, hogy valakik betartják egyezségeiket, midőn egyezséget kötnek. És az, hogy türelmesek az ínségben, a bajban és balsors idején. Ők az igazak, és ők a tetteikkel vigyázók" (2:177)

"Hívők! Mindannyian lépjetek be a békességbe, és ne kövessétek a sátán nyomdokait! Hiszen ő nektek nyilvánvaló ellenségetek." (2:208)

"Szolgáljátok Allahot, és ne társuljatok Mellette máshoz az imádatban. A szülőkkel jóravalóan bánjatok, és szintúgy a rokonokkal, az árvákkal, a szegényekkel, a rokon szomszédokkal illetve nem rokon szomszédokkal, a meghitt társsal, az úton lévővel és a rabokkal! Allah nem szereti, ha valaki gőgös és beképzelt." (4:36)

"És kapaszkodjatok Allah kötelékébe mindannyian, ne térjetek el! Emlékezzetek Allah irántatok tanúsított kegyelmére, midőn ellenségek voltatok egymásnak, majd egyetértést teremtett a szívetek között. Kegyelme révén testvérek lettetek. És midőn a Pokoltűz peremén lesztek, Ő megment titeket onnét." (2:103)

"A hívők egymás testvérei, ezért teremtsetek békét testvéreitek között! Óvakodjatok tetteitekkel Allahért, hogy irgalomra leljetek!" (49:10)

"Jelei közül, hogy belőletek feleséget teremtett nektek, hogy vele éljetek. Közétek szeretetet és irgalmat tett. Ebben jelek vannak egy elgondolkozó nép számára." (30:21)

"Hívők! Vigyázzatok a legtöbb vélekedéstől, mert egy részük bűn! Ne kémkedjetek, és ne rágalmazzátok egymást! Van-e valaki közületek, aki megenné testvére húsát? Persze, hogy nem szeretnétek! Óvakodjatok hát tetteitekkel Allahért, Ő a megbánást Elfogadó, a Megkönyörülő." (49:12)

"Táplálják a szegényeket, az árvákat és a rabokat - jóllehet nekik is kedves az. "Mi csupán Allah Orcáját áhítozván táplálunk titeket, sem fizetséget, sem köszönetet nem várunk tőletek!" (76:8-9)

"Ha békére hajlanak, akkor te is légy hajlandó rá!" (8:61)

"A jó cselekedet nem egyenlő a rosszal. Valami jobbal tartsd távol (a rosszat)! És íme! Aki eddig ellenséged volt, igaz baráthoz hasonlóvá lesz."(41:34)

"Allah nem tilt el azoktól, akik a vallás miatt nem harcolnak veletek, és nem is űztek el titeket otthonaitokból. Legyetek jóravalók és igazságosak velük! Allah szereti az igazságosakat." (60:8)

"Ha valaki megöl egy lelket -és nem egy másik lélek miatt, vagy annak a földön való rossz okozása miatt-,  ő mint ha megölte volna az egész emberiséget. Aki viszont életben hagy, ő pedig mint ha életben hagyta volna az egész emberiséget." (5:32)

"Mondd: Gyertek! Kihirdetem nektek, mit tiltott meg az Uratok: ne társuljatok Mellette máshoz az imádatban! A szülőkkel illendő módon bánjatok! Ne öljétek meg gyermekeiteket az éhezéstől félve, hisz mi rólatok és róluk is gondoskodni fogunk! Ne kövessetek el förtelmes dolgokat se nyilvánosan, se titokban! Ne öljetek emberéletet -amit Allah megtiltott-, csakis jogosan! Ezt írja Ő elő nektek követendő parancsolatként, hogy megérthessétek. Ne nyúljatok az árva vagyonához, csakis kegyes szándékkal, míg el nem éri a nagykorúságot! Igazságosan mérjetek a mértékben és a mérésben -méltányos módon. Egyetlen lelket sem terhelünk túl. Ha beszéltek, legyetek igazságosak, még ha rokonokról is lenne szó! És teljesítsétek az Allahnak tett egyezséget! Ezt írja Ő elő nektek követendő parancsolatként, hogy említhessétek." (6:151-152)

"Akik könnyű és nehéz időkben egyaránt adakoznak, elfojtják haragvásukat, és megbocsátóak az emberek felé. Allah szereti a helyesen cselekvőket. És akik, ha valami bűnös dolgot tesznek, vagy önmaguk ellen vétkeznek, megemlítik Allahot és az Ő bocsánatát kérik bűneik miatt. Ki más is bocsáthatná meg a bűnöket, ha nem Allah? És ők tettükben nem makacsolják meg magukat, míg tudatában vannak neki." (3:134-135)

2015. augusztus 12., szerda

ISIS - az Iszlámtalan Kamuállam

Mindannyian kifejezzük részvétünket Horvátország felé, amennyiben igaz a hír, miszerint az ISIS egyiptomi szárnya (a Sínai-félszigeten tevékenykedő Vilája Szína) túszul ejtett, majd kivégzett egy Egyiptomban dolgozó horvát vendégmunkást.

A cionista irányítás alatt álló média, illetve egyes iszlamofób cionista (vagy szélsőjobbos) hírlapok sokszor emlegetik az ISIS-t "Iszlám állam" néven, aminek eredményeképpen (a sokszoros emlegetés után) az emberek tudatalattijában az "Iszlám" szó azonosulni kezdett a terrorral, a lefejezésekkel és az emberrablásokkal (ezt hívják úgy szép magyar szóval: agymosás). Allahu l-muszta'án...

Ezért én is felelősségemnek érzem, hogy az Iszlám követőjeként, vagyis muszlimként elhatárolódjak az ISIS rémtetteitől, ahogyan elhatárolódom Izrael állam etnikai alapon történő népirtásaitól, háborúitól, vagy ahogyan elhatárolódom az Irán által pénzelt és felfegyverzett húsziknak a szunniták mecseteit és magukat a szunnitákat célzó támadásaiktól, és elhatárolódom minden egyéb emberiesség ellenes bűncselekménytől.

De kik ezek az ISIS? Hogyan alakult meg, kiknek a politikai céljait szolgálják, kiket illet a felelősség?


Kezdjük az alapoknál, egy kis betekintés a Közel-Kelet politikai életébe.

A Herzl Tivadar által alapított cionista mozgalom célja egy nemzetállam létrehozása a zsidó nép számára. Eldöntötték, hogy nem Brazíliában vagy Ausztráliában, hanem a Nílustól az Eufráteszig terjedő területen fogják ezt megvalósítani. Mindenki, aki ennek a célnak a megvalósításán dolgozik, cionistának neveztetik.



Az első világháború után a britek meghúzták az Oszmán Birodalom elvesztett arab területein az országhatárokat, köztük Palesztina határait is. A második világháború után az európai náci munkatáborokból üldözött európai zsidók tömege érkezett Palesztinába, lehetővé téve Izrael állam megalakulását 1948-ban.

Megalakulása óta több népirtást, háborút is folytattak, terjeszkedésük érdekében. Az Amerikai Egyesült Államok pedig ellátta őket, és máig is ellátja őket fegyverrel és pénzzel. Mivel az amerikai kormányt is egy cionista érdekcsoport, a szabadkőművesek fizetik.

Ahogy fentebb írtam, Izrael állameszméjében az országhatárok két folyó, a Nílus és az Eufrátesz. Ezen a vidéken többségében muzulmán arabok élnek. Ha a cionizmus meg akarja valósítani a céljait, ahhoz valamit kell kezdeni az itt élőkkel. Ha nem megy a felvásárlás, akkor jöhet a háború.

Az USA háborús szokásai általában különböznek mondjuk az oroszokétól. Az oroszok, ha egy ország kicsúszik érdekzónájuk alól, általában ők maguk odamennek a hadsereggel, és visszaállítják a velük szövetséges rendszert. Anno a Szovjetunió is így működött, lásd: Magyarország 1956.

Az amerikaiak viszont ravaszabbak, a kapitalista világrendszer a pénz nyelvén beszél. Piramisszerű új világrendjük röviden annyi, hogy ha pénzed van, munkásokat fizetsz, de munkájuk gyümölcsét te eszed meg. A piramis csúcsa a cionista szabadkőműves társaság, akik fizetik az amerikai kormányt, rajtuk keresztül pedig a többi kormányt. Ha kicsúszik egy ország a tőkéjük irányítása alól, akkor ők ügynökeiken keresztül "ellenzéket" hoznak létre a pénz erejével, akik hatalomra segítésével így közvetett módon hozzák vissza anyucihoz a csemetét. Persze ha ez nem megy, akkor ők is beavatkoznak, sokszor csak az érintett államhatalom meggyengülése után, vagy gyorsan, meglepetésszerűen (lásd: Irak).

Szóval visszatérve: Irán és szövetségesei: Irak, Szíria illetve a libanoni Hezbollah és a palesztin Hamász, közismerten az izraeli terjeszkedés ellen kiálló tengely a Közel-Keleten. És ekkor hirtelen kiválva az al-Kaida iraki szárnyából létrejön az ISIS Irak és Szíria területén, akik magukat a dzsihád harcosainak mutatják. De ha ők az Iszlám védelmében harcolnak, akkor miért nem szabadítják fel a szent várost, Jeruzsálemet a megszállás alól? Miért pont az anti-cionista országokat gyengítik felforgató tevékenységükkel, míg Izraelt észre sem veszik?

Ugyanakkor pletykák terjednek arról, miszerint az ISIS vezérének valódi neve Elliot Shimon, és valójában Moszád-ügynök. Több fotón látni McCain amerikai szenátorral együtt.


mb3
Az ISIS vezére közös fotókon McCain amerikai szenátorral

Ukrajnában egy orosz hackercsoport feltörte McCain szenátor egy adatbázisát, és nyilvánosságra került így egy videó, ahol egy filmforgatást látni, még pedig az ISIS egyik lefejezős videójának a filmforgatását. Az ISIS vezetője erre pont másnap, hirtelen betiltotta az erőszakos tartalmú videók készítését, arra hivatkozva, hogy "ez távol tartja tőlük a muszlim fiatalokat". Érdekes egybeesés, nemde?

isis-staged
Részlet az oroszok által talált videóból McCain adatbázisán. A leleplező videó nyilvánosságra hozatala után az ISIS vezére másnap betiltotta az erőszakos videók készítését

Az oroszok ugyanakkor azt is állítják, hogy CIA ügynököket fogtak az autonóm Csecsenföldi Köztársaságban, miközben azok az ISIS-be végeztek toborzó munkát.

Irak többször is feljelentette az Egyesült Államokat a nemzetközi bíróságon, mert állításuk szerint az un. "terrorellenes koalíció" gépei többször is fegyvereket dobtak le az ISIS által megszállt területeken.

ISIS terrorista pózol egy fegyvereket tartalmazó amerikai ajándékcsomaggal

Szóval akkor kik is írták át teljesen az Iszlámot, kiknek áll érdekében ezen teljesen átírt "Iszlám" nevében muzulmánokat és más vallásúakat egyaránt halomra ölni, kinek áll érdekében ezen áliszlámmal a világot a muzulmánok ellen hergelni (főként akik a két folyó között élnek), és kinek az érdekét szolgálja az anti-cionista Szíria és Irak destabilizációja?

Wesley Clark, egy amerikai tábornok és egyben a NATO volt főparancsnoka, a CNN televíziónak megadta a választ: az USA és szövetségesei hozták létre az ISIS-t, még pedig abból a célból, hogy a Hezbollahot (és persze a szíriai és iraki államhatalmakat) megsemmisítsék.

Wesley Clark: "Az ISIS-t Washington és szövetségesei hozták létre, hogy megsemmisítsék a Hezbollahot.

Következtetés: minden bizonyíték arra utal, hogy az USA és szövetségesei, a cionista eszmei célok érdekében hozták létre az ISIS-t a titkosszolgálatukon keresztül. Ezért az ISIS-nek semmi köze az Iszlámhoz, már csak azért sem, mert az Iszlám a szeretetre, a békére és a békés együtt mellett élésre hívja az emberiséget.

De egyben biztosak lehetünk: ha ezen Frankenstein szörny egyre jobban fog létrehozója ellen fordulni, vagy a szíriai és iraki államhatalmak kimerülnek, vagy e kettő ellen már nem lesz több esély, akkor majd elteszik őket (is) láb alól. Előbb, vagy utóbb.

(Megjegyzés: az anti-cionizmus számomra nem elég ahhoz, hogy szimpatizáljak a Hezbollahhal, Bassar al-Aszád szíriai elnökkel vagy Iránnal. Közülük is egyesek háborús bűncselekményeket követnek el a szunnita muzulmánok ellen, ami ugyanúgy elítélendő, mint amit a cionisták tesznek)

Bevándorlás és menekültek - egy másik dimenzióból ítélve

Képzeljünk el jelenlegi világunkat egy másik dimenzióban!

India, Pakisztán, Afganisztán, Irán, Irak és Szíria a világ vezető gazdasági nagyhatalmai, míg Európa szegény. Most nem az Egyesült Államok, hanem India az a katonai nagyhatalom, amely felvásárolja a világ kormányait, és amely nem hajlandó ezzel szembenézni, azt a kormányt az országban tevékenykedő ügynökök befolyása által megbuktatja, akár puccsal, akár elhúzódó polgárháborúval.

Most Magyarország egy olyan állam ebben az elképzelt világban, mely nem hajlandó behódolni India világrend-építő politikájának. Ezért ők a titkosszolgálatukon keresztül lefizetik a magyarok egy részét, fegyvert is nyomnak a kezükbe, sőt külföldről fizetett zsoldosok is besurrannak az országba, hogy részt vegyenek a magyar kormány elleni harcban.

Az idő során egyre több különböző csoport keletkezik, míg az országban négy év alatt teljes nem lesz a káosz. Több, mint kétszázezer ember meghal. Sok ember viszont nem akar fegyvert ragadni saját szomszédja, saját unokatestvére, saját gyerekkori barátai ellen. Mert hogy mindegyik más csoport igazáért küzd. Mikor kimozdulnak a munkahelyre, vagy a boltba kenyérért, azért kell félniük, vajon mikor lesznek ők vagy otthon a családjuk a következők.

Most éppen te vagy én, aki ezeket a sorokat olvassa, ott élünk, és nem kívánunk részt venni ebben az értelmetlen harcban. Már megölték több rokonunkat, barátunkat. Ebben a harcban részt venni, nem a hazáért való harc. Attól félünk mi ketten, mikor leszünk mi, vagy a családunk a következő. Ezért hát inkább mindent itt hagyunk, és elmenekülünk az országból. Nehezen megy, de gyerekeink jövőjéért meg kell tennünk.

Végre elérünk a határra, és átlépünk Szerbiába. Igen ám, de Szerbiában már legalább 2 millió magyar menekült van! Mivel látjuk, az ország szociális ellátórendszerére terhes vagyunk, hosszú úton családjainkkal sétálunk át Macedóniába majd Görögországba, majd Görögországból Törökországba. De még Törökországban is több ezer menedékkérőt regisztráltak már. Mi a következő? Szíria, Irak vagy Irán. Ahogy írtam, mindannyian a világ vezető gazdaságai közé tartoznak.

Most örülünk. Végre olyan messzi országokhoz érkeztünk, ahol az otthoni állapotokkal ellentétben teljesen védettek vagyunk, és az előző országokkal ellentétben gazdagabbak, ergo nem leszünk annyira terhesek nekik, illetve a messziség miatt idáig valószínűleg még kevesebb honfitársunk gyalogolt el. Menjünk most mondjuk Szíria felé!

De ahogy odaérünk, körülbelül egy hónapnyi gyaloglás után egy megdöbbentő látvány fogad minket: előttünk áll egy vaskerítés, mögötte egy táblával, amire arab nyelven bevándorlóellenes szöveget írtak. Rendben, akkor menjünk tovább Irak felé! Ott át tudunk menni a "zöldhatáron", ám találkozunk egy csoporttal, akik leköpködnek. "Ez itt Irak, menjetek haza!" ordítozzák ránk. Megyünk Irán felé. Napok múlva odaérünk, ott pedig Teheránban meg tudunk szállni a vasútállomáson. Örülünk, hogy pihenhetünk. Sok kedves ember ételt hoz nekünk, és egyéb mást is. Viszont mérgesen nézegető csoportok, illetve "Takaródjanak a fehérek Perzsiából!" kiabálás is történik, ám mégis úgy dönt több honfitársunk, hogy itt marad. Még mindig jobb, mint otthon.

De mi, úgy döntünk tovább megyünk, hogy ne legyünk túl sokan Iránban sem, ráadásul a keletibbek gazdagabbak, úgyhogy vonattal megyünk Afganisztán felé. Afganisztánban, több mint 10 ezer kilométerre hazánktól, több hónapnyi gyaloglás után végre van helyünk, benyújtjuk a menedékkérelmet. Családjaink addig is itt biztonságban vannak és normálisan élünk, és majd ha helyreáll otthon a helyzet, akkor hazamegyünk.

Most pedig, ébredjünk fel e fiktív világból. És itt vagyunk a való világban. Itt nem India, hanem az Egyesült Államok végzett destabilizációs folyamatot egyes országokban, ahonnét életét és családját mentő tömegek indultak Európa felé. Jordániában, Libanonban, Törökországban és Görögországban rengeteg menedékkérő van már így is (Törökországban például több millió), és rájuk is gondolni kell: ők sem bírnak túlságosan sok embert eltartani, ezért többen jönnek messzebb és messzebb.

Remélem, mindenki átérezte, mennyire ronda dolog fejlett országként a háborús országokból sokszor családosan érkező, életüket féltő embereket bántani. Akár szegény, akár gazdag, a golyó mindenkin fog. Még ha okostelefonja és több ezer eurója is van, de nem kíván részt venni a hazáját felégető polgárháborúban, az védelemre jogosult!

Többen azért félnek tőlük, mert attól félnek: itt maradnak, és majd évtizedek után mi, fehér emberek leszünk kisebbségben. És ez egy demográfiai tény, mivel a menekültek olyan országokból érkeznek, ahol jellemzőbb a több gyerek vállalása, mint a magyar népesség között. No de kérem szépen, ha a fehér ember kihal amiatt, hogy nem vállal gyereket, akkor kihal a menekültek nélkül is, viszont akkor egy üres terület marad Európa helyén. Ha pedig valaki a fehér ember kihalása vagy kisebbségbe kerülése miatt aggódik, az vállaljon sok gyereket, és másokat is ösztönözzön rá. Osszák meg az ételt. Nincs megtiltva. Nem a bevándorlóktól függ.

Mások pedig az ISIS-től félnek, hogy a bevándorlók között az terroristákat csempész Európa területére. Pedig az ISIS-nek sajnos megvannak a hívei a nyugaton, eddig bevándorlónak álcázott terroristáról még nem tudunk. Sőt, a Szíriából és Irakból jövő menekültek egy része keresztény, siíta vagy az ISIS-től másképpen gondolkozó szunnita (az ISIS szunnitának vallja magát, de nem az), akik pont hogy az ISIS üldöztetése miatt menekültek ide. Otthon fejüket vennék mindannyiuknak. Mi lett volna, ha anno az '56-os magyar menekülteket azzal vádolták volna, hogy Kádár János küldi őket a kapitalista országokba puccsot csinálni? Ez egy igazságtalan gondolkozás, és csupán az idegengyűlölők spekulációja a menekültek egészének démonizálására.

Anno Magyarország is részt vett a NATO-misszió keretén belül Irak és Afganisztán destabilizációjában. Most csak ne mérgelődjünk azon, hogy a tönkrement életű tömegek esetleg hozzánk és más NATO tagállamok területére érkeznek, és követelik azt, vagy esetleg jobbat, amit mi elvettünk tőlük. De mindenki nyugodjon le, a menekültek többsége úgyis más, nyugatabbi NATO tagállamok területére kívánnak érkezni.

Aztán ki tudja, itt mikor lesznek problémák. Hogy mikor lesz olyan világ, amikor nekünk kell (ismét) menekülnünk. Mert az Isteni Sorsot mi soha nem tudhatjuk. De akkor azok, akik most bántottak másokat, ne lepődjenek meg, ha mások is hasonlóan fognak vele bánni!

2015. augusztus 11., kedd

Mecset? Magyarországon?



Miután a Török Vallásügyi Minisztérium (Diyanet) kőbányai mecsetépítési tervei kudarcba fulladtak, megszaporodtak a mecsetellenes hozzászólások a magyar hírportálokon, és máshol is.

Többen azzal érvelnek, hogy Magyarország egy keresztény ország, ezért itt nem kellene, hogy mecsetek épüljenek, mert ezzel elveszne az ország keresztény arculata.

Valóban így lenne? Még mindig keresztény arculatú az az ország, amelyben az alábbi épületek találhatóak?



Dohány utcai zsinagóga, Európa legnagyobb zsidó vallási imahelye



Zalaszántói sztúpa, Európa legnagyobb buddhista szentélye



A somogyvámosi Krisna-templom, ami egy hinduizmushoz köthető vallási felekezet

Ha mindezen épületek jelenléte miatt nem veszett el Magyarország keresztény arculata, akkor egy mecset felépülésével miért veszne el?

Másik érvelésük az, hogy nem igazságos mecsetet engedélyezni a keresztény országokban, mikor a muzulmán országokban sem lehet templomokat építeni.

Nos, összegyűjtöttem pár példát a muzulmán országokban jelenleg is szabadon működő templomokról:



Az "Afrikai Notre Dame" - Algír, Algéria



Szent Ágoston bazilika - Annaba, Algéria



Római katolikus katedrális - Tunisz, Tunézia



Kopt keresztény katedrális - Kairó, Egyiptom



Római katolikus templom - Isztambul, Törökország



Örmény katolikus templom - Teherán, Irán



Római katolikus székesegyház Pandzsáb tartomány legnépesebb városában - Lahore, Pakisztán

Jakarta Cathedral Afternoon.JPG

Jakarta székesegyház a legnagyobb létszámú muzulmán közösséggel rendelkező ország fővárosában - Jakarta, Indonézia

Jé, és mindezek az országok megőrizték muzulmán arculatukat? Ráadásul ez nem mind, aki utánanéz, szinte az összes muzulmán országban találkozik egy lista templommal. Egész nagy méretűekkel is. De érdekes módon, az érintett országok nem vesztették el muzulmán identitásukat emiatt.

Véleményem szerint, ezért sem igazságos az, hogy Magyarországon nem épülhet egy mecset. Most tekintsünk el a bevándorlástól, a globális turizmus részeként hazánkba rengeteg muszlim vallású turista (is) érkezik, például Törökországból, Indonéziából vagy az arab országokból. Egy mecset felépülése a turizmust is segítené.

Na de, akkor idejönne az ISIS? Sokan ettől félnek, hogy ha felépül itt egy mecset, akkor az szupermágnes módjára ideszippantja az ISIS-t robbantani.

Higgyétek el, ha az ISIS robbantani akarna itt Magyarországon, az nem "van mecset, nincs mecset" kérdése. Ők megtennék azt mecset nélkül is.

Minden esetre remélem, hogy ez soha nem fog megtörténni, és a hatóságok éberek, és azok is maradnak.

Viszont a muzulmán meggyőződésű magyarok, a magyar állampolgárságúak, az itt tartózkodó diákok és munkavállalók, valamint a turisták és a menekültek, mindezek nagy (és egyre növekvő létszáma) végett, már illő lenne legalább egy kívülről is mecsetnek kinéző mecsetnek felépülnie a magyar fővárosban.

Üdvözlet

Asszalamun alaykum! Béke legyen veletek!

Sok szeretettel üdvözlök minden kedves látogatót az újonnan létrehozott blogomban.

Ezt a blogot azzal a céllal hoztam létre, hogy nyilvánosan kifejtsem véleményeimet többek között az Iszlámról, személyes gondolataimról, illetve akár a világunkban zajló eseményekről.

Többek között abból a célból is hoztam létre, hogy az emberek körében az Iszlám vallás lejáratására elterjesztett téves híreket eloszlassam, a Koránban a tartalmából kiragadott és ezáltal félreértelmezett sorokat tisztázzam. Ezzel is a békés együtt mellett élést elősegítsem.

Kérem a Magasztos Allahot, hogy céljaim sikert érjenek.

Tisztelettel,

Hamar Musztafa,
egy magyar muszlim