2016. március 20., vasárnap

Tíz modern mítosz az Iszlámról / muszlimokról

Itt felsorolok tíz olyan modern mítoszt az Iszlám vallásról és a muszlim emberekről, melyeket sajnálatos módon sok ember elhisz, ám valójában alaptalan vádaskodások.



1. Holdisten-kultusz

Habár Magyarországon ez (még) nem egy elterjedt mítosz, a nyugati országokban már előszeretettel alkalmazzák főként a 20. századi pünkösdista mozgalom egyes szervezetei.

A vád szerint "Allah" valójában az arab vallásban a holdisten volt, és az Iszlám vallás ennek a holdistennek az egyistenhitét tartotta meg. Erre alapozzák a félhold szimbólumot is és a lunáris naptárt is.

A vád azért nem helytálló, mert Istent az úgynevezett "ábrahámita vallások" követői hívták "Él"-nek sumérul, "Eloah"-nak vagy királyi többesszámban "Elohím"-nak óhéberül, "Aláh"-nak arámiul (Jézus nyelve), és "Alláh"-nak arabul.

Az Iszlám előtt Arábiában éltek északnyugaton zsidó törzsek, éltek monofizita keresztények, és éltek egyistenhívő arabok (úgynevezett "hanífok"), és ők mindannyian Allahnak hívták Istent a nyelvükön, még az Iszlám előtti korokból való feljegyzések alapján is.

Mert "Allah" szó szerint "Imádandót", illetve "Istent" jelent. Az arab nyelvű Bibliában is Allahnak van írva Isten.

"Kezdetben teremtette Isten a mennyet és a földet" - kezdődik a Biblia arabul: "Fil-bad'i khalaqALLAH asz-szamawaati wal-ardh"

De persze példának egy iszlamofób "pünkösdista" (és ráadásul olyan, akinek a keze benne van afrikai terrorszervezetek támogatásában) még ezt is túlmagyarázta, miszerint Mekkában a 360 isten a holdév 360 napjára utalt, és a Kába belsejében trónoló főisten Hubel volt valójában a mekkai "Allah".

Ez a vád ismét azért nem helytálló, mert Hubel követői üldözték Allah követőit, és a végén Allah követői ledöntötték mind a 360 istenséget, Hubelt is.

"Jelei közül való az éjszaka és a nappal, a Nap és a Hold. Ne boruljatok le a Napnak, se a Holdnak! Csakis a mindezeket megteremtő Istennek boruljatok le, hogyha Őt imádjátok!" (Korán 41:37)

"Kérdeznek téged a félholdról. Válaszolj nékik: „Időjelzés az embereknek, és a zarándoklatnak. (Korán 2:189)



2. A muszlimok egy kőhöz imádkoznak

Kapcsolódik az első mítoszhoz.

Sokszor ha a bálványimádat tilalmáról beszélünk az embereknek, fel is teszik a kérdést: "Akkor ti muszlimok miért imádkoztok egy kőhöz Mekkában?"

Sokszor persze tisztában sincsenek a Kába és a "Kába-kő" közötti különbséggel.

A Kába az egy kocka alakú templom, a fekete kő ("Kába-kő") pedig annak keletre néző kapuja melletti "jemeni sarkon" lóg.

A muszlimok számára a Kába, Ábrahám és fia Izmael próféták (béke velük) által épített templom Istennek, amit Mohamed Próféta (béke vele) tisztított meg a későbbi nemzedékek által odahurcolt bálványoktól. A fekete kő (a kutatások alapján meteorid) pedig Istentől leküldött kő, hogy a Kába alapkövéül szolgáljon.

A muszlimokat a Koránban maga Isten utasította, hogy mindannyian a Kába szentély irányába imádkozzanak.

Tehát a muszlimok nem imádkoznak semmi kőhöz, ahogyan a katolikusok sem imádkoznak az oltárhoz, vagy a protestánsok sem imádkoznak a templom falához, és a zsidók sem imádkoznak a siratófalhoz.



3. Az Iszlám a karddal terjedt el

Sokan a történelmet tévesen úgy tanítják, hogy az Iszlám elterjedése a kardnak volt köszönhető, és ezért nincsenek más vallásúak a muszlim országokban.

Ezt az elméletet cáfolják az egyiptomi kopt keresztények, a jemeni zsidók, a libanoni monofizita, a szíriai asszír és iraki káldeus keresztények, valamint a kurd jezidik és perzsa zoroasztránusok máig való megléte a Közel-Keleten.

Tehát az Iszlámot nem kényszerítették rá a muszlimok az uralmuk alá került területeken, az Iszlámot nem a karddal terjesztették.

Afrikába, Közép-Ázsiába valamint Délkelet-Ázsiába az Iszlámot kereskedők és dervisek vitték el. Indonéziában található ma a legnagyobb muszlim közösség annak ellenére, hogy egy közel-keleti muszlim birodalom hadserege sem hódította meg ezen országot a középkorban.

4. A dzsihád a szent háború

Kapcsolódik az előzőhöz, ezen hamis történelmi állításokat az Iszlám vallásban található "dzsiháddal" próbálják igazolni, mint szent háború. Tévesen azt tanítják, hogy a muszlimoknak akár erőszakkal is terjesztenie kell a hitet, és ennek eszköze a dzsihád.

Ez azonban ellent mond a Korán tanításainak:

"Senkit sem lehet bekényszeríteni a hitbe!" (Korán 2:256)

"Aki akar higgyen, aki akar ne higgyen!" (Korán 18:29)

A háború már azért sem lehet szent, mivel a Korán szerint egyetlen emberélet kioltása az egész emberiség megölésével ér fel:

"Emiatt már Izrael fiainak is megmondtuk, hogy aki egy lelket megöl, de nem más lélekért vagy annak földön való pusztításáért, mint ha megölte volna az egész emberiséget. És aki megmenti őt, mint ha megmentette volna az egész emberiséget. Eljöttek hozzájuk a Küldötteink a bizonyossággal, majd a többségük ezek után is áthágja a határokat a földön." (Korán 5:32)

A harc a Koránban ezért csakis kényszerű önvédelemből vagy pedig másik ember életének védelmében engedélyezett:

"Küzdjetek Isten ösvényén azok ellen, akik hadat üzennek néktek. Ám ne lépjétek át a határokat! Isten nem szereti, ha valakik határszegők!" (Korán 2:190)

"Miért is ne küzdenétek Isten ösvényén azon gyenge férfiakért, nőkért és gyermekekért, akik így szólnak: „Urunk! Ments meg minket e kegyetlen lakosokkal teli városból, küldj értünk egy Tőled eredő védelmezőt és felszabadítót!” (Korán 4:75)

"Megengedett (a harc) a hadat üzenteknek, mivel jogtalanság érte őket. Allah pedig képes győzelemre vinni őket, kiket jogtalan elűztek otthonaikból csak amiatt, hogy azt mondták "Allah az Urunk". Ha Allah nem fékezné meg egyik embert a másik keze által, akkor a kolostorok, templomok, zsinagógák és mecsetek mind elpusztulnának, holott az Ő Nevét zengik ott. Allah megsegíti, aki Ővele van. Ő az Erős, és a Tiszteletes." (Korán 22:39-40)

A dzsihád pedig "erőfeszítést" jelent, és nem pedig szent háborút.

A legnagyobb dzsihádot szóval vívjuk, az igazságtalansággal szembeni fellépés az Igazság szavával a legnagyobb dzsihád. (Abu Dawud)

A dzsihád nagyobbik formája a szívvel való küzdelem a rossz ellen, míg kisebbik formája az előbb említett harc. Dzsihádot ezen kívül jótékonykodással és az Iszlám írásban történő ismertetésével is lehet gyakorolni.

Bővebben a témáról itt.



5. Az Iszlám elnyomja a nőket

És ezt bizonyításul a muszlimák által hordott kendőket, illetve egyes népek szokásából eredő nikábot és burkát hozzák fel.

A fejkendő nem jelent diszkriminációt, mivel ugyanakkor az Iszlámban a selyem és arany viselete szabad a nőknek a férfiakkal ellentétben.

Tapasztaltabb "vallástudósok" már felhozzák példának a női örökség feleannyi voltát. Ám ugyanakkor a nő férje részéről jogosult házasság idején a menyasszonypénzre, és azután még az eltartásra is. Így az örökség a végén kiegyenlítődik.

Bővebben a témáról itt.



6. A muszlimoknak lehet több felesége

És sajnos egyes muszlimok is ezt gondolják, visszaélve egyes szabályokkal.

A többnejűség a Koránban (4-re maximálva) az árvák említése kapcsán lett említve, mivel abban az időben sok árva és özvegy maradt, és így a többnejűség szolgált megoldásul a problémára, hogy mindannyiukhoz kerüljön egy mostohaapa eltartóként.

A többnejűség ezen kivételes helyzeten kívül a Korán szerint igazságtalan, és habár törekedni kell az egyenlő bánásmódra, erre képtelen egy ember. (4:129)

Ugyanakkor a statisztikák mutatják, hogy egyre ritkább gyakorlat a többnejűség azon országokban, amelyekben több a muszlim.



Bővebben itt olvashat a témáról.

"Az Iszlám a terrorizmus ellen van"

7. Az Iszlám a terrorizmusra bujtat

Az előbb már említett "dzsihád" és "karddal terjesztett hit" nevében.

Fentebb (a 4. pontban) el lett magyarázva, mit is tanít a Korán a háborúról és békéről.

Az Iszlám tiltja polgári személyek életének kioltását és veszélyeztetését.

Mohamed Próféta (béke legyen vele) tilalmai után az első kalifa, Abu Bakr (elégedettség vele) ezen szavakkal szólt seregéhez:

"Sereg! Tíz dolgot megtiltok nektek, jegyezzétek meg őket! Ne kövessetek el árulást, ne legyetek hűtlenek, és ne csapjatok be senkit! Ne csonkítsatok! Ne öljetek se gyermeket, se időst, se nőt! Ne vágjatok ki pálmafát, ne gyújtogassatok, ne vágjatok ki gyümölcsöt hozó fát! Ne öljetek se juhot, se marhát, se tevét - csakis, ha nem lenne élelmetek! Mikor olyanokkal találkoztok, akik a kápolnákban elvonulva élnek - hagyjátok békén őket, és hagyjátok őket azzal, amivel elfoglaltak!"

(Abu Bakr tilalmai, feljegyezte: Tabari, 10. gyűjtemény, 16-17. oldal)

A világ muszlim vezetői, például a szaúdi főmufti és az egyiptomi al-Azhár egyetem is, elítélték többször is nyilatkozataikban az Iszlám nevében elkövetett terrortámadásokat.

Ezért nagyon valószínű, hogy ezen terrorszervezeteket kívülről teremtették és irányítják az Iszlám lejáratása céljából.

8. Sok muszlim terrorista, a legtöbb terrorista muszlim

Ha valaki a mainstream médiából tájékozódik, ő így gondolja ezt.

Azonban az FBI és Europol által készített statisztikák mutatják, hogy a terrorcselekmények nagyon kis részét követték el magukat muszlimnak vallók.




Természetesen az Iszlámellenes médiumok azon kevésről tájékoztatnak minket, amelyeket a magukat muszlimnak vagy mások által muszlimnak tituált személyek követtek el.

Ugyanakkor egy Gallup felmérés kimutatta, a muszlimok vannak leginkább ellene az ártatlanok elleni erőszaknak.



9. A muszlimok keresztény-és zsidóellenesek

A keresztény és a zsidó vallás az Iszlám tanítása szerint "Ahl el-Kitab" vagyis "az Írás birtokosai".

Az "ábrahámita vallások" között nagyon sok közös elem van, például a muszlimok is hisznek Mózes és Jézus prófétaságában (béke velük), hisznek a Tóra és Evangélium Isteni eredetében.

Ahogy a 3. pontban leírtam, rengeteg nem-muszlim közösség maradt fenn a Közel-Keleten az évszázadok során, ebből is keresztény és zsidó közösségek.

Mohamed Próféta (béke vele) írt levelet a Sínai félszigeten élő keresztény kolostoroknak, melyekben elkötelezte magát védelmükben, és szabad vallásgyakorlatukban. (Astináme)



Ahogyan a Medinai alkotmányban is biztosította mindenkinek, így a medinai zsidók részére is a szabad vallásszabadságot.

A középkor folyamán kalifák tartották magukat ehhez, és volt olyan kalifa, mely nyilatkozatban engedte a keresztények részére ünnepeik szabad megtartását és a kereszt használatát.

Granada 1492-es ostromakor II. Bajezit oszmán-török szultán flottája a város zsidó lakosságát is kimenekítette a muszlimokhoz hasonlóan. (további példák itt)

Az Oszmán birodalomban lévő "millet rendszer" afféle "állam az államban" szituációt eredményezett a nemzetiségek és vallási kisebbségek részére.

Amit rendszerint felhoznak az Iszlámban található állítólagos keresztényellenesség igazolására, hogy az oszmán-törökök az Aja Szófiát is mecsetté változtatták.

Azonban az Aja Szófia már Isztambul 1453-as bevételét megelőzően sem volt eléggé látogatott, a város népessége is csökkenőben volt, ezért igény szerint II. Mehmed szultán dzsámivá változtatta azt, ugyanazt az Istent imádva benne, mint előtte. Ő a város kulcsait a pátriárkának adta.

A keresztények megítéléséről az Iszlámban itt olvashat.

10. A muszlimok verik és erőszakolják a nőket

Az Iszlám vallás ellene van a nőveréseknek.

Mohamed Próféta azt mondta (béke legyen vele):

"Hogyan ütheti meg bárki közületek a feleségét egy makacs tevéhez hasonlatosan, majd hogyan lenne képes vele hálni?" (Bukhári, 6042. hagyomány)

Persze ismét előjönnek a haladó "vallástudósok", akik idézni fognak a Koránból. Azonban az a helyzet, hogy Ibn Abbász (elégedettség vele) is leírta a hagyományok alapján, hogy a Koránban említett végső esetként említett ütés nem lehet sem arcon, sem ártalmas. Ugyanakkor "makhrúh", az Iszlámban kerülendő tett is. Ibn Abbász a Próféta (béke vele) unokatestvére volt.

Ezen kívül vádolják a muszlimokat erőszakkal is, holott az Iszlám tiltja a nemi életet házasság keretein kívül, és ebbe az erőszak is beletartozik.

"Ne közelítsetek a házasságon kívüli nemi élethez! Förtelem az, és egy rossz út." (17:32)

Sem a családon belüli erőszakot, sem a nemi erőszakot nem a muszlimok hozzák Európába, vagy másfele. Mivel ezek a bűncselekmények globális szinten előfordulnak, ám a mai muszlimellenes hangulatban csakis akkor van hírértéke, ha az elkövető muszlim.

Erről a gondolataimat itt írtam le.

1 megjegyzés:

  1. LuckyClub - South African casino site - Luckyclub.live
    Lucky Club, profile picture of South African casino site. South African gambling platform provides a vast array of the latest casino games. With over luckyclub a thousand games

    VálaszTörlés