2015. augusztus 11., kedd

Üdvözlet

Asszalamun alaykum! Béke legyen veletek!

Sok szeretettel üdvözlök minden kedves látogatót az újonnan létrehozott blogomban.

Ezt a blogot azzal a céllal hoztam létre, hogy nyilvánosan kifejtsem véleményeimet többek között az Iszlámról, személyes gondolataimról, illetve akár a világunkban zajló eseményekről.

Többek között abból a célból is hoztam létre, hogy az emberek körében az Iszlám vallás lejáratására elterjesztett téves híreket eloszlassam, a Koránban a tartalmából kiragadott és ezáltal félreértelmezett sorokat tisztázzam. Ezzel is a békés együtt mellett élést elősegítsem.

Kérem a Magasztos Allahot, hogy céljaim sikert érjenek.

Tisztelettel,

Hamar Musztafa,
egy magyar muszlim

7 megjegyzés:

  1. Üdvüzlet Hamar Musztafa!
    Sokáig gondolkodtam, hogy írjak-e?
    Csak remélni tudom, hogy az iszlám vallás olyan békés, mint ahogy te állítod és csak szélsőséges, gonosz emberek azok akik rossz hírét keltik a vallásotoknak, a szokásaitoknak, mert amilyen barbár videokat feltöltenek az internetre, azok szörnyűek. A kultúrnépek ilyet nem tehetnek! Isten ezt nem akarhatja, aki bölcs, igazságos, szeretettel teljes. Természetesen nem állítom, hogy a nyugati világban nincsenek bűnözők, gazemberek, de a XXI. szd.-ban ilyen már nem történhetne meg. Így nem. Íme egy példa: http://kozbenjaro.blog.hu/2014/08/27/lavorba_fogjak_fel_a_vert_mint_mashol_a_disznovagaskor_az_iszlam_allam_remtettei

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Klára, üdvözletem!

      Ezek valóban szörnyű és nagyon borzasztó dolgok, egyszerűen elkeserítő, hogy ilyen megtörténhet a mai világban.
      Az általad idézett rémcsoport az "Iszlám állam", ahogyan én írtam "Iszlámtalan kamuállam", valójában a cionisták mocskos politikájának hulladékterméke, ebben a cikkben leírtam róluk meglátásaimat, véleményemet: http://muszlimgondolatok.blogspot.hu/2015/08/isis-az-iszlamtalan-kamuallam.html

      Véleményem szerint a szélsőséges muzulmánok emiatt vagy fizetett ügynökök, vagy az ellenség pszichológiai áldozata. Miért ellenség? Az általad idézett blog ugyan a keresztényüldözésekről szól (ami ugyanígy elvetendő), de az iszlámtalan kamuállam fő ellenségei a másképp gondolkozó (vagyis: az ellenség által kreált kamuiszlámnak nem bedőlő) muzulmánok, és ha megfigyeled, az iszlámtalan kamuállam ellenségei pontosan Izrael ellenségei a Közel-Keleten.

      De hála Istennek, a szélsőségesek száma nagyon elenyésző (statisztikák igazolják), erről ezen cikkem végében tettem említést: http://muszlimgondolatok.blogspot.hu/2015/08/a-legjobban-altalanositott-kozosseg.html

      Nagyon szépen köszönöm hozzászólásodat, és teljesen igazat adok neked, hogy "Isten nem szereti, ha valakik kegyetlenek" (Korán 3:57)

      Szép napot kívánok!

      Törlés
    2. Köszönöm válaszod vagy inkább válaszát, és elnézést az első üzenetemben lévő tegezős formáért, mivel valójában nem is tudom a korát. Az internet hajlamosítja erre az embert, alkalmazkodva az angol nyelvjáráshoz. Tegeződve könnyebb írni, magázódva udvariasabb. Sokszor van dilemmám melyiket kövessem. :) Nyilván a beszélgető személye alakítja. Szóval a lényeg az amit szerettem volna kérdezni, hogy hogyan lehet azt értelmezni, hogy magyar muszlim?! Jómagam a szűkebb és tágabb környezetemben sem ismertem magyar muszlim családot, szeretném megkérdezni, hogy Ön hogyan lett muszlim? Miért és milyen indíttatásból, ha keresztény volt akkor mi volt a probléma az eredeti vallásával. Amúgy meg igazán jó kezdeményezés volt ez az oldal létrehozása, mert azt gondolom, hogyha így fog haladni a világ, akkor valószínű, hogy hazánkban is lesznek muszlimok és valakinek tényleg el kell indítani egy felvilágosító, egymást jobban megértő, megismerő fórumot. Higgye el, sok a homály a fejekben. Nem választott könnyű küldetést magának, de mindképpen becsülendő, hogy legalább Ön megpróbálja. A cionistákkal kapcsolatban sok magyar embernek hasonló a véleménye, de sokan még csak most ébredeznek és nem könnyű ezeket a dolgokat kibogozni, megemészteni. Lehetséges, hogy lesz még több kérdésem, ha esetleg Önnek furcsa is lesz higgye el nem ellenséges szándék vezet, hiszen akkor egyáltalán nem is írtam volna. A blogíráshoz sikert és kitartást kívánok Klára N.

      Törlés
    3. Nyugodtan tegezzen hisz nem vagyok idős, igazából én is ugyanezzel a problémával állok elő.
      Én tudom, hogy nem ellenséges szándékkal írtál, és értékelem, hogy legalább utánakérdezel a dolgoknak hiteles forrásból (muszlimokról a muszlimoknál - mert az ártatlanság vélelme mindenkit megillet). És nyugodtan kérdezz továbbra is!

      Ahogyan leírtam a "Legjobban általánosított közösség" című cikkemben, az Iszlám egy világvallás, így magyarként nem vagyok se kevesebb, se több, mint egy indonéz, egy arab, vagy egy bosnyák muszlim. Az Iszlámban nincsenek különbségek, egy "Umma" vagyunk.

      Ha a kérdésed úgy érthető, mint csodálkozás, akkor talán a válaszom még nagyobb csodálkozást fog kiváltani: muszlimok Magyarországon már kb 1000 éve élnek, Árpád-kori muszlim temetőt tártak fel nemrégen Magyarországon, az Árpád-háziak idejében a törvény "izmaelitáknak" hívott minket. Ha ismerősek a böszörmény, a káliz vagy a pomák nevek: ezek abban az időben Magyarországon élő muzulmán közösségek voltak (településnevek: Hajdúböszörmény, Kálóz, Pomáz), sőt egy régi feljegyzés szerint Pest települést is "izmaeliták" alapították.

      Én személy szerint azért tértem át, mert elolvastam a Bibliát, majd véletlenül Jézus (béke vele) muszlim nézőpontjáról olvastam, ami után egyetértettem az Iszlám Jézus-képével: aki a Biblia szerint is földre borult Allah előtt (ahogy a keresztények hívják: "mennyei Atya"), és aki kimondta, hogy Allah odafent hatalmasabb nála. A Bibliában is hirdetett Egyistenhittel (lásd: Tízparancsolat) összhangban az a tanítás volt számomra hihetőbb, hogy az Úr odafent egyedül jogosan imádott Isten, míg Jézus (béke vele) az Ő Igéje által, apa nélkül teremtett Prófétája, egy lélek Őtőle. És Mohamed (béke legyen vele) ugyanazt hirdette, mint a Biblia prófétái: egy Istent imádjatok, ne istenítsetek mást Őmellette. Úgy vélem, a hitem ezért nem is változott, csak elemekkel bővült.

      De nem vagyok egyedül, ismerek több magyar származású betért muszlimot, és az az igazság, hogy nem is ismerem mindet. Élnek Budapesten, Debrecenben, Miskolcon, Pécsett, Salgótarjánban, Győrben és Isten tudja még hol, nagyon sok helyen. Tippem szerint pár százan vagy pár ezren lehetnek (és számunk egyre nagyobb).

      És úgy vélem, keresztény honfitársainknak nem kell minket elítélni, mivel mi ugyanazt az Istent imádjuk, mint ők (csak máshogyan gondolkozunk Róla). Mi is elfogadjuk Jézust (béke legyen vele), és elítéljük ugyanazt a sátánt. Elvégre nem ateistákká vagy teljesen idegen hitrendszert követőkké váltunk, hanem olyan vallás követőivé, ami nagyon sok közös elemet és értéket tartalmaz az övékkel.

      Köszönöm szépen a jókívánságaidat, és köszönöm, hogy látogatod a blogomat!

      Törlés
    4. Szervusz, elég rabszódikusan járok fel a netre, szóval folytatva a diskurzust, mi a véleményed erről a népvándorlásról? Mi lesz ennek a vége? Mi ennek az értelme? teszem fel a kérdésemet úgy, hogy félreértés ne essék, sajnálom azokat az embereket, akik menekülni kényszerülnek a kegyetlenkedések elől! Muszáj őszintének lennünk, és küldeni fogok olyan videokat ami megrémíti az itteni lakosságot, hogy lásd milyen filmek keringenek a neten. Bár biztos képben vagy te is. https://www.facebook.com/OfficialBritainFirst/videos/851393248339271/?fref=nf Ebben a videoban milyen emberek ezek, akik még a halottakat sem kímélik, ezeknek semmi sem szent?! Ezek és az ilyen hasonló esetek miatt fognak növekedni Európában a szélsőségesek, ami szintén veszélyes! Szép estét kívánok: Klára

      Törlés
    5. Ez is iszonyat! Kicsi gyerekek sikítoznak! Ez borzasztó! Megoldást kell találni! A keresztényeknek és a muszlimoknak együtt kell megoldást találniuk.
      https://www.youtube.com/watch?v=mWEA04B0NEI

      Törlés
    6. Ha ők menekültek, a háború végzetével mindannyian hazatérnek szeretett otthonukba (insaAllah, ha Isten is úgy akarja). Gondolj bele: az Öböl-országok népességének több, mint a fele bevándorló, Iránban majdnem 1 millió afgán van, Törökország majdnem 2 millió (főként szír) menekültet lát el, Libanonban a népesség majdnem harmada szíriai menekült (>1 millió), Jordánia 600 ezret kényszerül eltartani, és az előbb említett Öböl-országok is segítenek itt, ezen országokban nekik. Persze, hogy ezen országokban már kicsit sokan vannak, ezért már lassan 200 ezer jön a következő állomásra: Európába (ami nagyon kicsi szám az előzőekhez képest). És Európa azzal hülyíti a népét, hogy mennyire sokan vannak. Meg hogy "Görögország már biztonságos országnak minősül", de arra nem gondolnak, hogy az államcsőd fenyegette ország képtelen gondoskodni róluk (így is +80 ezer menekült van náluk)? Az osztrákok legalább étellel-itallal várták őket, a németek meg virágokkal. De ahogy vége lesz a háborúnak és hazamennek (ahogy pl. a jugoszláv menekültek is hazamentek), akkor a háború átértékelésekor Magyarország, Szerbia és Macedónia a jelenlegi hozzáállásukkal nem számíthatnak majd nagyon jóra az ENSZ részéről...

      Én úgy vélem, az európaiaknak össze kellene fogni az emberségben (már ha kereszténynek vallják magukat, cselekedjenek Jézus -béke vele- tanításai alapján!), és közös összefogással szerintem menni fog - ha Törökországnak és Iránnak megy 1-2 millió eltartása, nehogy Európa azt mondja, neki nem megy a 0,2 millió eltartása! Ezt az egész menekülthisztériát szerintem a politikusok sem veszik komolyan, csak egy jó ötlet a figyelemelterelésre, sunyi dolgok észrevétlen elvégzésére (közben 50 amerikai harckocsi érkezett Magyarországra, és a Quaestor botrány is feledésbe ment).

      Azok a sírrombolók véleményem szerint -már ha igaz a videó-, az ellenség pszichológiai áldozatai, vagy pedig fizetett zsoldosok. Előfordult már nem egyszer, hogy moszád ügynökök muszlim színekben balhéztak, hogy feszültséget teremtsenek a muszlimok és a többiek között.

      Szép estét kívánok!

      Törlés